| Rhythm-Visual |
|
|
2010. nyár elején Szabó Sándor gitármûvész instruálására jött létre egy érdekes formáció a Rhythm-Visual, Major Balázs és Megyeri László / Fixelem VJ. A vizuál-zenei elõadás tematikájának az alapját Németh Péter Mikola által megrendezésre kerülo Ekszpanzió XXII. kortárs mûvészeti találkozó Arc-Maszk témakör adja. A „maszkolás” módszerét is alkalmazó vizuáltechnika sajátos textúrát képez a vetített felületen, mely a muzsika paraméterei által vezérlõdik, szabad-formai struktúrákban, és rendszer-anarchikus improvizációkban. Akusztikus ütõhangszerek és virtuális modellezés technológiáját használó elektronikus ütõfelületek hangzását ötvözik a basszusgitár nem megszokott használatával, effektezésével és vizuáltechnika natív alkalmazásával. |
|
![]() | |
|
Major
Balázs
Major Balázst már régrõl ismeri a hazai közönség, 1955-ben született Mezõtúron, 1977-79-ig Kovács Gyula magántanítványa, aki a jazz és az improvizáció felé irányítja. A 80-as évek elején tanulmányozza az indiai klasszikus zenét és tablázni tanul. 1980-ban ütõhangszeresként Szabó Sándor gitárossal együtt létrehozza a Szabó-Major duót majd Bagi László gitáros csatlakozásával a SzaMaBa Triót. A Trió mintegy tíz éven át mûködött, vendég muzsikusokkal kiegészítve 3 lemezt készített. Major Balázs már a 80-as évek közepén önálló dobkoncerteket adott, ahol a dobot a ritmus mellett a legõsibb formájában üzenettovábbításra, gondolatok közvetítésére használja. 1996-ban jelent meg elsõ önálló albuma Major Krisztián és Szabó Sándor közremuködésével a Határok közötti végtelen, mely letisztult akusztikus dobzene. 1998-ban Dresch Mihály, Grencsó István, Kármán Sándor közremuködésével jelent meg a Betyársors címu albuma. 2000–es évezredfordulót követõen Szabó Sándorral rendszeresen dolgozik, több albumot is készítettek, amelyen hallható az a hangszer, amit a svájci PANArt cég készített Major Balázs tervei alapján. 2005-ben többek között ezzel a hangszerrel veszt részt a IV. Akusztikus-gitár Fesztivál koncert-sorozatán Szabó Sándor, Yan Vagh, Eric Lugosch, Steve White társaságában. Itt ismerkedik meg Megyeri László / Fixlelem VJ-vel, aki a turné „mozigépésze”. 2007 júliusában multimédiás szóló koncertjét már Megyeri László / Fixlelem VJ-közremuködésével hozza létre, melyet DVD-re rögzítettek. A hangrögzítést a régi zenésztárs Szabó Sándor és egy új barát Heidrich Roland segítette. DVD utómunkálatait Tom Noize és Megyeri László / Fixlelem VJ végezték, melynek kiadására 2008 márciusában került sor. „Az élõkoncert DVD-éjén Major Balázs saját korával dacolva nem kizárólag a groove-ok irányába halad, és nem is ragad le a megszokott kísérõ funkciókban, és stílusokban, hanem metakommunikatív játékmódjában a dob és ütõhangszerei úgy viselkednek a keze alatt, mint egymással kommunikáló lények. Az eredmény, pedig egy hihetetlen belsõ organikus rendet mutató ütójáték, mely vizuális effektusok megjelenésével válik mindenki számára láthatóvá.” 2008. december 5. Millenáris, Fractal Strings nemzetközi Multimédiás (fraktál-médiás) koncert, Szabó Sándor, Michael Manring, Claus Boesser Ferrari, Megyeri László / Fixlelem VJ társaságában. Zene a fraktál univerzumban, muzsikusok és VJ által vezérelt Fraktál vizualizáció, hangok megszólalása Surround hangterekben különlegesen megkapó látvány, és eddig hazai színpadon sohasem hallott térbeli hangzás jellemezte a Fractal Strings koncertet. A kizárólag erre a koncertre összeálló nemzetközi csapat tagjainak mindegyike utánozhatatlan egyéniségérõl ismert. Zenéjükben modern ritmusokba csomagolt, a jövot idézõ atmoszférikus loopokat, a tér kiszámíthatatlan pontjain megjelenõ dallamokat, meghökkentõ ritmus és harmónia szöveteket hallhattunk. A kompozíciókban õsi keleti zenék, máshol modern szertartás-zenék idézõdtek fel. Izgalmas kontrasztok jelentek meg, ahol a kelet a nyugattal, az õsiség az újjal, a múlt a jövõvel ért össze. A fraktál, mint a “rész-egésze és az egész-része” élmény újra gondolásának lehettek részesei ezen az eseményen. A közönség egy 8 csatornás surround hangtérben helyezkedett el, így a hangi élmény epicentrumában foglalt helyet. A látványt 5 videó kivetítõ és különleges fénytechnika biztosította. Az eseményt DVD-re rögzítették, Szabó Sándor, Hidasi Barnabás, Vesztegom Laura, Tom Noize, Megyeri László / Fixlelem VJ, Belev Péter segítségével. |
|
![]() |
|
|
Megyeri László / Fixelem VJ
Zenész, VJ (Visual Jockey), „újra-értelmezo kreátor” hármasának különös manifesztációja. Session zenész, hangszerdemonstrátor múltjának lenyomata megfigyelhetõ live mix-einek ritmusában és a színpadon történõ zenei történések sajátos képi megjelenítésében. Több-rétegû vizualitása spirituális alapokon nyugvó harmóniát közvetít, az improvizáció sajátos világával fûszerezve.
Fény- és hang-terek átdimenzionálása,
újra-gondolása figyelhetõ meg eddigi tevékenységén,
melyben a zene-vizualitás közötti humán-technikai
kapcsolat minõségi megvalósítását
tûzte ki célul. |
|
![]() |
|